Senkinek sem ajánlom, hogy augusztusban nyelvvizsgázzon. Én kis naív azt gondoltam, hogy milyen jó lesz, mert nyáron lesz időm készülni rá, és úgy kezdem a sulit, hogy túl vagyok rajta. Hát,nem vittem túlzásba a tanulást, és az utolsó héten kikészültem, és ekezdtem izgulni. Próbáltam magam lenyugtatni, de az utolsó napokban már se enni, se aludni nem bírtam, és persze utolsó éjjel jött egy nagy vihar...
Végül rájöttem, hogy felesleges volt stresszelnem. Mikor reggel bementem az Árpádba elszállt a feszültségem. Ismerős helyzet, azért úgy látszik mégis hasznosak a refis évvégi vizsgák.
Az írásbeli könnyebb volt, mint amire számítottam - bár ez nálam nem mindig jelent jót - de azért volt 1-2 nehezebb feladat. Szóval a remény hal meg... a szóbeli nagyon jó volt, jók voltak a témák, a párommal még a szóbeli előtt ismerkedtünk magyarul, szóval össze tudtunk dolgozni. Most már csak várni kell az eredményre...egy hónapot :(
És maradt 2 hetem a nyárból, bár tőlem elég nagy teljesítmény már az is, hogy egyáltalán el mertem menni a vizsgára..legalább minden házimunkára rávághattam, hogy "bocsi,most angoloznom kell!". És még kéne is, mert októberben versenyre megyek, de azt is megfogadtam, hogy ha jó lesz a nyelvvizsga,akkor érettségizek föciből előrehozottan, de az meg a verseny utáni héten van...és akkor még ott vannak a kötelezők is. Szóval van választék: angol, föci vagy kötelezők?! Azért az angolt egy időre hanyagolnám...
Komolyan, 3 évig nem csináltam semmit,most meg mindent egyszerre akarok. Zsúfolt lesz ez a tanév, de most még nyár van :D

Címkék: személyes

Kb. 2 és fél hónap után újra itt. Néha feljöttem, már idegesített, hogy az ősrégi aranyemberes bejegyzésem az utolsó. És megjött a kedvem a többiek nyári blogbejegyzéseit olvasva.
Egy darabig nem is lesz irodalmi bejegyzés, mivel olvasni semmi időm. Maximum angolul. De már csak 10 (lassan 9) nap és túl leszek a nyelvvizsgán, és aztán elkezdek magyarul olvasni. Talán a kötelezőket se ártana elővenni. Komolyan, felüdülés lesz a sok angol után.
Azt hiszem, hogy hasznos, hogy újra írok, mert szinte már alig tudok normális mondatokat fogalmazni...megártott a sok netezés, meg msn.
Teljesen leépültem, lehet, hogy az agyamra ment az angol, nem árt egy kis gyakorlás szeptemberre, hogy visszarázódjak. Sokat szenvedek,de ennek ellenére mégis ez az eddigi legjobb nyaram. (:

Címkék: személyes

A paradicsom gyümölcsfái most virágoznak, fehér és rózsaszín virágpyramidok, köztük virágbarlangok, földig hajló csipkerózsákból, s a fűszőnyeg pompás zöldje kihímezve ibolyakékkel, szironták arannyal; az arany napsugár kihívja a virág szerelmét, az illatot, attól terhes a lég; az ember minden lélegzetvételnél aranyat és szerelmet lehel be. A virágok erdejét mély zsongás zúgja át, s e titokszerű zsongásban a virágok szemeiben Isten beszél, Isten néz...

Most, hogy megvan a kötelező 20, úgy gondoltam, hogy írok még pár kedvencemről. Az első, Az arany ember.
Sokan nem szeretnek Jókait olvasni, mert hosszú, terjengős, unalmas...nem mondom, hogy imádom a hosszú tájleírásokat, de szerintem egy jó regénybe ilyen részek is kellenek, hogy az olvasó megismerje, el tudja képzelni a környezetet.
Romantikus ábrázolásmód jellemző a regényre, pl. a mellékszereplők vagy nagyon rosszak, vagy nagyon jók, viszont Timár és Tímea jelleme összetettebb. Timárt bár vonzza az "alabástrom szobor", és a kötelességtudat, sosem kapja meg Tímea szerelmét, talán mert az "arany ember" ért az üzlethez, de a lány szívét nem tudja megnyerni, mert Tímea mást szeret. És Tímár is.
Tímár ingázik, vívódik, de választania kell két világ közt: vagy Tímeával marad Komáromban, ahol megbecsülik, magasztalják, gazdag, de igazán nem boldog, vagy a senki szigetére költözik, ahol nem rangjáért, pénzéért szeretik, hanem önmagáért, ahol megtalálja egyéni boldogságát, a szerelmet, a családot.
A tetőpont szerintem a legjobb része az egész műnek, ahogy Tímár mindenkivel elhiteti, hogy halott, és a senki szigetét választja. Viszont Tímea nem lehet felhőtlenül boldog Kacsukával, mert Tímár és Noémi fiúkkal levelet íratnak neki, és egyértelművé válik Tímea számára, hogy volt férje él.
Az is érdekes rész, amikor Tímea Brazovicsékhoz kerül, és cselédként bánnak vele, elhitetik vele, hogy Athalie helyett ő lesz Kacsuka felesége, aztán az öreg Brazovics halála után megfordul a helyzet. Athalie lesz a szolga, Tímea az úrnő, és megkapja Kacsuka szerelmét is, nem csoda, hogy Athalie meg akarja ölni a lányt, aki mindent elvett tőle. Szóval végül, az egész történetben csak a senki szigetén élők lesznek boldogok, bár Noémi elveszti édesanyját, viszont a pár "betelepíti" gyerekeivel a szigetet.
Szerintem ez a mű minden korban aktuális, hiszen ha valamikor elegünk van a szürke hétköznapokból, ma is szívesen elmennénk egy lakatlan szigetre, ahol csak azokkal lehetünk, akikkel szeretnénk.
Számomra a tanulság az, hogy keresni kell a boldogságot, az érzéseinket kell követnünk, amik ezerszer fontosabbak, mint a pénz vagy a hatalom...ja,és talán az,hogy szerelem nélkül ne házasodjunk. :D

Címkék: jókai, magyar irodalom

Mint amikor éjjel fényképeznek és villanóport gyújtanak, úgy izzott a balatoni fürdőhely a verőfényben. A meszelt kunyhók, a kukoricagórék, a homok keretében minden fehérnek látszott. Még az ég is. Az akácfák poros lombja pedig olyan fehér volt, akár az írópapír.

Emlékszem erre a novellára általánosból, már akkor is nagyon megrázott. Pedig akkor csak a cselekményre figyeltem. Nem akarom most le leírni a két oldalas esszémet, hátha valaki ötletet merít belőle, (bár szerintem nem sokan olvassák a blogom :D) de azért pár dolgot leírok. Szerintem az a legmegrázóbb benne, hogy egy család élete egy véletlen esemény miatt hogyan változik meg. A haragos apa sír, az anya összeomlik. De biztos, hogy véletlen? Több elemzést is elolvastam, és többen is megemlítik az apa egy mondatát: "Sírba visz ez a taknyos." Vagy inkább fordítva? Kosztolányira nagy hatással volt Freud, aki szerint nincsenek véletlenek, mindent a tudatalatti irányít. Igazából az író elég sok mindent az olvasó fantáziájára bíz. Szeretem az epikájában, hogy mindig fenn tudja bennem tartani a feszültség érzését, akár hányadszorra olvasom a műveit. Meg azt is, hogy sok mindent elhallgat, megdolgoztatja az olvasót, aki aztán jó sokáig töprenghet azon, hogy például hogy halt meg a víz alatt is jól úszó Jancsi.

Címkék: kosztolányi, magyar irodalom

Mit is írhatnék az Édes Annáról? Sajnos nincs friss olvasási élményem, mert húsvétkor olvastam el, de azt tudom, hogy tetszett, de olvasás közben mindig volt bennem valami megmagyarázhatatlan feszültség, egy fura érzés, ugyanúgy mint a Fürdés című novellában, Kosztolányi elég jól el tud bizonytalanítani és feszültséget kelteni bennem.
A sok elfojtott érzésnek, gondolatnak egyszer a felszínre kell törnie. Anna nem tudta kivel megosztani problémáit, megalázták cselédi, női, anyai és emberi mivoltában is. Éreztem, hogy a sok megaláztatásnak lesz következménye, de azért arra nem gondoltam, hogy kettős gyilkosság...Először bele sem gondoltam, hogy mennyi módon alázták meg, de így visszagondolva teljesen megértem, mert úgy tekintett rájuk, mint "gazdákra" és nem úgy, mint emberekre. Néha úgy érzem, hogy hasonlítok Édes Annára, bár sosem veszteném el annyira a fejem, hogy valakit megöljek, de ha sok feszültség összegyűlik bennem, én is robbanni tudok. Szóval számomra a tanulság az, hogy az embernek meg kellene tanulnia levezetni a feszültségét pl. futni két kört a ház körül, vagy kiírni magából a problémákat, vagy valakivel megosztani. Anna meg jobban tette volna, hogy már mikor megjelenik, a hatodik részben - amikor Ficsor ajánlgatja - lelép, és akkor nem kellett volna elviselnie a sok megaláztatást. De Vizyné annyira ragaszkodott hozzá, hogy az ő cselédje lett. Meg is kapta élete végéig, megásta a saját sírját.

Címkék: kosztolányi, magyar irodalom

A legpesszimistább halotti beszéd, mégis ez tetszik a legjobban, mert nagy hatással volt rám.
A tavalyi "menni vagy maradni" fogalmazásomban is megemlítettem már Márait.
"Márai Sándor 1948-ban emigrált, miután politikai nézetei miatt egyik regényét nem jelentették meg. 2-2 évet töltött Svájcban és Olaszországban, majd élt New Yorkban, ismét Olaszországban, majd '79-ben San Diegoban telepedett le. Életének saját kezével vetett véget 1989-ben. Egy a hazával kapcsolatos gondolata A kassai polgárok című regényében hangzik el: "Menj nyugatra. És ne feledd soha, hogy keletről jöttél."
Így már érthető a költő pesszimizmusa. "Ha emlékeink szétesnek, szétesik nemzetünk is." A nemzethalál miden korban aktuális. A magyar társadalom a 21. században egyre fogy, ha így haladunk pár évszázad, akár évszázad múlva teljesen eltűnhetünk. Afrikaiak kapálnak a síron, kaktusz nő s mexikói fejfán.
Igaz, a határainkon túl is élnek magyarok, de mégsem az anyaországban, így külföldön egyre inkább "bekebelezi" őket az ottani kultúra, hagyományok, a nyelv. Lehet, hogy el is felejtik az anyanyelvüket, már a legalapvetőbb dolgokat sem anyanyelvükön fejezik ki.
Azért van kivétel, Márai, aki magyarul írt élete végéig. Ott vannak a művészeti alkotások is, amik nem engedik feledtetni értékeinket.
Manapság mégis sokan választják az egyszerűbb utat, külföldre "menekülnek" egy jobb élet reményében. De megéri? Lehet, hogy jobbak a körülmények, nagyobb a fizetés, de megéri idegennek lenni vagy átvenni a kultúrát, amihez nincs is közünk? Lassan már fontosabbak az idegen nyelvek, mint az anyanyelvünk.
Igazából ezt a témát még sokat lehetne ragozni, tavaly meg is tettem az esszében. Ebből mára elég ennyi.

Címkék: magyar irodalom, márai

Kosztolányi Halotti beszéde evokálja az "eredeti", ómagyar Halotti beszédet, a kettő között vannak hasonlóságok pl. maga a cím, az első sor, mindkettő temetési, szónoki beszéd, mindkettő többes szám első személyben a többes szám második személyű hallgatósághoz, hozzátartozókhoz szól.
Viszont a hasonlóságok mellett sok különbség is van a két mű között. Kosztolányi "beszéde" lírai, profánabb, viszont szakrális szintre emeli az emberi életet. Mert "Ilyen az ember. Egyedüli példány". Minden ember - személyisége, élete, sorsa - egyéni és megismételhetetlen. Az élet érték, mindegy, hogy ki az, aki meghal, értékvesztés történik, mert sosem fog újjászületni, nem lesz még egy ugyanolyan ember, mint ő. És a halál után - Kosztolányi szerint - nincs semmi, ezért tragikus is lehetne, ha nem lennének ott az emlékek. A hozzátartozók, barátok mindig a lelkükben őrzik a halott emlékét, így a "szelleme" tovább él, generációkkal később is. Mint például a költőké, akiknek nemcsak életpályájuk, hanem műveik is tovább élnek, mert olvassuk, elemezzük, tanuljuk őket ötszáz, akár ezer évvel később is.

Címkék: kosztolányi, magyar irodalom

Mint aki a sínek közé esett
A szegény kisgyermek panaszai kötet nyitó verse. A halál előtti pillanatot ragadja meg, amikor lepereg az ember előtt az élete. Ezt sikerült elsőre leszűrnöm belőle, arra egyáltalán nem gondoltam, hogy a felnőtté válásról is szólhat. Pedig ez a téma számomra elég aktuális…
Az idő olyan, mint a vonat: jön és megy, egy pillanat alatt. A 18. szülinapom is hamar eljött. Talán túl hamar. De ahogy közeledett, éreztem, hogy változom, már másképp látom a világot. "Sok-sok ferde kép, és lát, ahogy nem látott sose még". Valahogy másképp látom az eddigi életemet. Azt hiszem, a negatív dolgok is kellettek ahhoz, hogy erősebb legyek, hogy azzá váljak, aki most vagyok. A boldog pillanatok számomra sokkal maradandóbbak. Amikor úgy érzem, hogy szeretek élni és nem hiába vagyok a világon, vannak céljaim, és vannak, akik szeretnek. Sokkal jobban, mint gondoltam.
"Mindennek rendelt ideje van". Bármilyen nehéz is, de most kell elindulnom a felnőtté válás hosszú és rögös útján.

Címkék: kosztolányi, magyar irodalom

"rosszlányos" vers:

Egy éji lány dala


Jőjj a szobámba, drágám,
olcsó vagyok.
A csók
nagyon meleg, nagyon jó, hogyha drága,
de jobb, ha olcsó, ily nehéz világba!
Nehéz kenyér így járni, várni,
míg egy szegény
legény
itthagyja pénzét, alkudozva, félve,
mit fillérenként tett az árva félre.

Ismerjük a vendégeinket!
Kopott, komor
nyomor,
s kéjéhes úrfi, ki már összeroggyan,
siet felénk kéjtől hörögve, rongyban,
jönnek sunyin, rebegve, mint az
éhes, beteg
ebek.
Itt az aranyból nékünk egy fikarc jut,
szerény díjért megsimogatjuk arcuk.

De néha mégis jószívű az
ötven vasas
pachache,
ha nem telik ki a pénzed, szegénykém,
elengedem hálából a felét én.

1905
Babits: Húnyt szemmel
Ami van, az sosem elég, mindig egyre többre vágyunk, egy álomvilág után vágyakozunk. Az álmokat saját magunk alkotjuk, olyanok, ahogyan mi elképzeljük őket. Sokkal szebbek, mint az élet, hiszen az nem mindig olyan, amilyennek mi elképzeltük. Az álom egyszer (elég hamar) elmúlik, és vissza kell térnünk a szürke valóságba. De nemcsak ábrándozni kellene, hanem cselekedni, megpróbálni megvalósítani az álmokat, ami viszont bonyolult, mert a való világ néha akadályoz minket a megvalósításban.
Babits szerint a boldogságot nem lehet elérni, de próbálkozni kell. Ki kell lépni az álomvilágból, mert a valóság sokkal boldogabb, és "tartósabb" lehet, ha nem adjuk fel a reményt.

Címkék: babits, magyar irodalom

Az általam ismert Móricz-művek közül számomra ez a legmegérintőbb, és a legmegrázóbb. Mégpedig azért, mert "ennek a legeslegkisebb mondata is magából a nyer életből szállott fel" - írta művéről az író.
A kis árvát, Árvácskát a családok csak pénz miatt veszik magukhoz, nem veszik emberszámba, csúfolják, rabszolgaként tartják. Nem tanítják meg rendesen beszélni, nem járatják iskolába. Mindig felcsillan a remény arra, hogy a kislány sorsa végre jobbra fordul, de nem változik a helyzete. Dudáséknál még ruhát sem kap, Zsaba Mári veri, Verőek csak abban értenek egyet, hogy kínozni kell a kislányt. Vannak olyan emberek, akik szeretettel fordulnak felé, törődnek vele, ám ők sosem veszik/vehetik magukhoz.
Móricz nem fejti ki véleményét a szereplőkről, reálisan, tárgyiasan írja le a történéseket. Az örökbefogadó családok élete sem könnyű, viszont megpróbálhattak volna másképp viselkedni Árvácskával, akit nagyon megsajnáltam olvasás közben. Szerintem kiszámítható, hogyan végződik, Móricz mégis jól megoldotta a befejezést. A kislány bosszút állt, véget vetett szenvedésinek.
Az rázott meg a leginkább, hogy mindez igaz, léteznek ilyen emberi sorsok. Erőszak, árvaság, szegénység, éhezés...Meg kell becsülnünk, hogy van hol élnünk, van mit ennünk, és vannak emberek, akik gondoskodnak rólunk. Annyi problémát fújunk fel feleslegesen, néha el kell gondolkodni azon is, hogy vannak olyanok, akiknek sokkal nagyobb problémáik vannak.

Címkék: magyar irodalom, móricz

Amikor általánosban az ofőnk jóvoltából megnéztük a moziban a filmet egyáltalán nem tetszett. Idegesített, hogy majdnem mindenki rokon, és persze azután jelennek meg, miután kinevezik főügyésszé Kopjáss Istvánt, pénzt kérnek vagy üzleteket ajánlanak. Állandóan kiabálnak, sírnak, nevetnek, és vannak benne disznók, meg a vonat, amiről mindig álmodik a főszereplő.
A regényt kb. a 20. oldalnál abbahagytam. Nem mondom, hogy megváltozott a véleményem, de most már látok a történetben valami értelmet.
Számomra azt fejezi ki, hogy a hatalom, a pénz iránti vágy mennyire meg tudja változtatni az embert. Megértem Kopjáss feleségét, Linát, amiért vissza akarja kapni "régi" férjét, meg amikor dühös lesz, mert nem tetszik neki a ruha, vagyis nem is a ruha, hanem az új életük. És nem csodálom, hogy zavarja, hogy a rokona, Magdaléna körül legyeskedik.
Kopjásst csőbe lehet húzni, és irányítani tudják. Azt hiszem, becsületesen is fel lehet emelkedni, meg lehet gazdagodni de kemény munka kell hozzá. Minden milliárdos a ranglétra aljáról kezdi, utána vagy becsületes marad, vagy nem.

Címkék: magyar irodalom, móricz

Móricz újít. Parasztábrázolása eltér az eddigiektől, a paraszti társadalom rétegzett műveiben, a legszegényebb, nyomorban élő rétegről ír. A realizmus mellett jellemző rá a naturalizmus is. (Utóbbit nem igazán szeretem...) Biztos, hogy elfogult vagyok, de Mikszáth novellái jobban tetszenek.
Tragédia. Irónikus cím, mert nem történik tragédia, nincs értékvesztés. A főhősszereplő egy magyar Akakij Akakijevics. Mindketten kicsinyesek, egyéniség nélküliek, senkinek sem fontosak és értelmetlen céljaik vannak. (Bár szerintem Basmacskin jobb egy fokkal, mert egy köpönyeg és a munkamánia mégis jobb, mint ha halálra zabálja magát az ember)
Szóval Kis János egy mechanikusan élő robot, akinek egyetlen célja az evés. Mikor a lakodalomban végre jóllakhatna, az evés számára harccá válik, a mohósága, falánksága okozza vesztét.
(A mai világban is felfedezhető a harc az evéssel. Sokan vannak, akik valamit kompenzálnak az evéssel, aztán ott van a bulémia és az anorexia.)
Az a tragédia, ha kicsinyes, értelmetlen célokat állít maga elé az ember.

Címkék: magyar irodalom, móricz

A magyar Ugaron.
Tájleírás, a lírai énre lefelé irányuló mozgás, az Ugarra a körkörös jellemző.
A leírás nagyon képszerű, el lehet képzelni az Ugar és a lírai én mozgását. Az egész versnek tetszik a lüktetése, a dallamossága.
Persze, nemcsak a tájleírás a fontos, mert van benne szimbólum. Az Ugar Magyarországot szimbolizálja. Az elvadult, elmaradott országot, ami ellen a lírai én próbál valamit tenni, de nem sikerül, az Ugar lehúzza. Az Ady-féle hiábavalóság, a vad ugar, mégis ős, buja, tehát életképes az ország, csak "fel kell újítani" régi értékeit.
Ady különc volt, megpróbált változtatni az elmaradottságon, de egyedül nem sikerülhetett neki, viszont a magyar lírába sok újítást hozott, és ez egyedülállóvá tette költészetét, emberi lényét.
A versben a kedvenc sorom:

Hát nincsen itt virág?

Ezt muszáj volt leírni, csak azért, mert ezt olyan jól lehet hangsúlyozni. :)

Címkék: ady, magyar irodalom

Nekünk Mohács kell. "Fordított Himnusz". Áldás helyett átkot kér, megkérdőjelezi Isten létezését. A fejlődéshez szenvednie, bűnhődnie kell a népnek?!
Ha a magyarok annak idején nem veszik fel a kereszténységet, talán ma már nem is léteznénk, vagy sámánista barbárok lennénk (ez inkább Móricz xD). Ez lehet valamiféle isteni gondviselés, Isten nem hagyja el népünk, bár néha azt érezzük. Viszont a magyar mindig szenvedett valamitől: elnyomás, harc, törökök, Habsburgok stb. Lehet, hogy ennek direkt így kellett történnie, tehát a sok szenvedés után jönnie kellene a fejlődésnek?!
Ki tudja... Viszont mi, magyarok alakítjuk a sorsunkat,fontos döntéseket kell hoznunk, nem akarok politizálni, majd megteszem,amikor szavazok a 2.fordulóban :D bíznunk kell abban, hogy a magyarokra a fejlődés vár, és Isten se hagy el minket.

Címkék: ady, magyar irodalom

Elsőre nem igazán értettem, de miután vettük órán, egész megtetszett. Érdekes, az egész egy álom, a szereplők mindig más bőrbe bújnak, hogy nemcsak a múlt, hanem a jövő is megjelenik a színekben. Jól bemutatja az egyes történelmi korokat, és az azokat jellemző eszméket.
Az elején felmerül a fontos kérdés, miért él az ember, mi az élet célja. Persze Isten nem ad rá választ, mert ezt az ember nem tudhatja meg. És azt sem, hogy "megy-é előbbre majdan fajzatom? / van-é jutalma a nemes kebelnek?" Mert eleve el van rendelve, Isten már tudja, mi lesz velünk. "A gép forog, az alkotó pihen"
Végezetül az egyik kedvenc részem Karinthy paródiájából, Az emberke tragédiájából:

Második szín

Ádámka, meg Évike
Édenkertnek végibe
Hancuroztak, ittak, ettek,
Állatokkal verekedtek.

Ádámka nem akart menni
Évikével almát enni.
Évi mondta: ne légy fád,
Láttam két szép almát.

Angyalka jött, nagyon mérges,
Vigyázz, az az alma férges!
Istenke se akarja,
Hasacskátok csikarja.

Luci Ferkó rossz kölök,
Éppen arra lődörög,
Juszt is, mondta: egyetek,
Tömjétek meg begyetek.

No most tele van a bendő,
Itt a bűn, az eredendő.
Mars ki innen, istenvertek!
Bezárjuk az Édenkertet.

Címkék: madách, magyar irodalom

A magyar Messiások.
Másabb, nehezebb, fájdalmasabb itt élni, mint máshol, a Messiások mégis vállalják feladatukat, bár nincs értelme. Az ismétlések, túlzások miatt még jobban hangsúlyozzák ezt az érzést, a teljes reménytelenséget, céltalanságot. Viszont ott van az a bizonyos mégis: ezerszer is vállalják küldetésüket.
A Messiások lehetnek a kortársak, az utódok, akik próbálnak tenni valamit a magyarságért, a népért, mégsem sikerül, csak szenvednek, mégis szüntelenül próbálkoznak. Általában úgy szokott lenni, hogy az embert. és a munkásságát csak a halála után ismerik el igazán, életében rá se hederítenek. Talán Ady is ezt érezte, hogy nem ismerik el eléggé, eltávolodik a messiásoktól, pedig az ő szerepe is ez lehet. Sosem lesz a kedvenc költőm, de azért vannak versei, amiket átérzek.

Címkék: ady, magyar irodalom

Álmom: az Isten.
Nem hasonlít az eddigi istenes versekhez. Még nem találta meg Istent, csak keresi. Meg sem jelenik a versben, nincs a lírai én és Isten között kapcsolat, távol vannak egymástól. Az egész vers egy állapotot ír le, saját magáról szól, Isten csak egy maga által alkotott személy. Viszont ott van a halál közelsége. A hitet összekapcsolja a halállal.
Sokan nem foglalkoznak a hittel, nem is érdekli őket a hit, azt sem tudják eldönteni, higgyenek-e Istenben-e vagy nem, csak a halál közeledtével ébrednek rá, hogy nem ártott volna hinni valamiben/valakiben. Akkor gondolnak Istenre, akkor imádkoznak mikor már megvan a baj, segítségre van szükségük. A végső elkeseredésben mindenki Istenhez fordul, és tőle várja a megoldást. Szerintem az lenne a jó, ha életünk során fokozatosan "építenénk" fel a hitünket, és nem az utolsó pillanatban kezdenénk el hinni.

Címkék: ady, magyar irodalom

Amikor meghallom ezt a 3 szót: A föl-földobott kő, akarva akaratlanul is egyszerre két dolog jut az eszembe, Ady verse és a következő dal:

Amíg átérsz a kezdet szűzhaván
Csak a csendet hallod a lépteid nyomán
Dehogy bánod hogy merre is visznek el
Csak mész, mert menni, menni kell
Hívnak, csalnak ringató mesék
Messziről még minden csillag szép
S megérintenéd

Föl-földobott kő
Földet ér majd újra
A törvényt soha nem téphetjük el

Föl-földobott kő
Vonzza még a múltja
Az otthon soha nem lesz másik hely

Sosem voltam az, ki nem jár széllel szemben
Sem a költő, aki ugyanezt mondja, szebben
De már értem, az érzés utolért
Mikor újra földet ért a gép
Lesz az úgy, hogy újra indulnék
Szólnak még a csábító mesék
Hogy próbálj szerencsét

A versnek és a dalnak is ugyanaz a mondanivalója. A lírai én sorsa a magyarság, bárhova megy, bármit tesz, bárhogy próbálják csábítani, akkor is visszatér a magyar földre. De ez nem baj, mert nem véletlen, hogy hova, mikor születünk...állandóan magamat ismétlem. mert ez a sors, eleve el van rendelve, olyan, mint a gravitáció, a követ feldobjuk, és leesik, nem lehet tenni ellene.
Mai életünkben is fontosnak kellene éreznünk magyarságunkat, a szokásainkat, a hagyományainkat, a hazaszeretetet, bár a rohanó világban ez egyre nehezebb, de bármilyen helyzetben vagyunk, ezt kaptuk, nekünk itt kell megállnunk a helyünket, büszkének kell lenni arra, hogy itt születtünk és itt élünk. Ez már megint saját magam ismétlése, talán a tavalyi 'menni vagy maradni' esszéből...
Ezen felül értékelnünk kellene (sajnos én sem mindig tudom) azokat a dolgokat, amiket ránk hagytak az ősök. A verseket, a regényeket, a hazaszeretetet, és még sok minden mást.

Címkék: ady, magyar irodalom

Teszek egy kis kitérést Vajda Jánoshoz, mert erős késztetést érzek rá, hogy írjak a Nádas tavonról.
Andalító hangulat, idilli boldogság, tájleírás, filozofálás kiegyenlített mértékben. Jó ilyenkor a havas télből egy kicsit kalandozni a nyárba.
Egy pillanatot jelenít meg, saját benyomásait írja le nominális stílusban, igazi impresszionista vers filozófiai dal.
Néha megfeledkezek róla, mennyire szép dolgok vannak az életben, pedig bármilyen kis dolgot tudok értékelni. Ez a vers mindig az élet szépségeire emlékeztet. A sok tennivaló és stressz mellett elhomályosodnak az élet örömei. Például nem szeretem a havat, de ma kinéztem az ablakon, és nem csak arra gondoltam, hogy ez a hideg, fehér takaró mennyi bosszúságot okoz, hanem arra, hogy mennyire szép, ahogy nagy pelyhekben lehullik a hó.
Arra meg végképp csak néha gondolok az iskola, a dogák és a saját hülyeségeim mellett, hogy még annak is örülnöm kéne, hogy egyáltalán a világon vagyok és átélhetem életem kis 'csodáit'. Mert vannak olyan pillanatok, amiket évek múltán is fel tudok idézni, és elfeledtetik velem azt, hogy milyen bugyuta dolgok miatt tudok aggódni, bosszankodni. (pl. A matek tz-m 2 pont híján négyes, és most nem az volt a baj, hogy nem gyakoroltam, csak a figyelmetlenségemet okolhatom miatta. Inkább örülnöm kellene ennek is, még sosem írtam ilyen jó matek tz-t, végülis 3+ lett, amiből látszik, hogy majdnem négyes. Innen már jön a fejlődés :D)

"Földi életem, halálom
Csak mese, csalódás, álom?..."

Címkék: magyar irodalom, személyes, vajda jános

Talán azért nem áll hozzám közel Ady költészete, mert rengeteg versében előkerül a halál. De ez is egy téma, ezzel is szembe kell nézni, bármilyen nehéz. Igaz, nem mindig sikerül élveznem a halál-verseket, csak lelkiállapot kérdése.
Párisban járt az Ősz. Egy melankolikus dal, igaz, hogy a halálról szól, mégis szép.
Emlékszem, már nyolcadikos koromban is tetszett, konkrétan nem tudom, miért. Lehet, hogy a titokzatosság miatt vagy az impresszionizmusa miatt. Alighogy elmúlik a Nyár jön az Ősz, a lírai én van a központban, csak vele találkozik a halál: lehullanak a levelek, elégnek a dalok, nyögnek a lombok.
Elkezdődik az élet, legjobb esetben jó sokáig tart, de nem tudni, mikor lesz vége, lehet, hogy egyik napról a másikra lesz Nyárból Ősz. Viszont a vers alapján mégis meg lehet érezni, mikor csap meg minket a halál szele. Valahogy számomra nekem nem is mindig tűnik olyan tragikusnak, mert megmaradtak Ady füstös, furcsa, bús, bíbor rőzse dalai, versei. Ha nem járja át életét a halál gondolata, meg sem születnek ezek a versei.

"Itt járt s hogy itt járt, én tudom csupán
Nyögő lombok alatt."

Címkék: ady, magyar irodalom

Héja-nász az avaron. Többszöri olvasásra egész megtetszett. Megint egy új felfogás, bár régebbi, mint a Lédával a bálban. A szerelem szenvedélyes; egy hosszú harc sok-sok csatával. Ady mindenkire kiterjeszti ezt a felfogást, hiszen a szerelem mindenki számára harc, nem létezik olyan kapcsolat, amelyben nem harcolnak egymással a felek.
A két lankadt szárnyú héja útra kel, kergetőzik, űzve száll, harcol, megáll. Még utoljára "beletépnek" egymásba, mintha valamit megpróbálnának magukkal vinni a túlvilágra a másikból. Nyárból az Őszbe tartanak, az életből a halálba; talán életük végén járnak, belefáradnak a sok ütközetbe, majd együtt hullanak az őszi avarba. Örökké együtt maradnak.

"Egymás husába beletépünk
S lehullunk az őszi avaron."

Címkék: ady, magyar irodalom

Be kell vallanom, hogy Ady költészete nem a szívem csücske, mégis vannak olyan versei, amik tetszenek. A Lédával a bálban ilyen.
Nem a szerelem boldogságát, túlfűtöttségét jeleníti meg, mint az 'átlagos' szerelmes versek. Nem is baj ez az új fajta szerelemfelfogás is, kell ilyen is, mert nem csak virágokhoz lehet hasonlítani ez az érzést, és pozitív jelzőkkel jellemezni. Mert a szerelem sajnos nem mindig olyan 'rózsaszín', mint a tündérmesékben vagy az amerikai filmekben. Lehet boldogtalan, reménytelen, beteljesületlen és el is múlhat vagy el sem kezdődhet igazán.
A versben ellentétben állnak egymással a boldog bálozó szerelmespárok és a halál-arcú fekete pár, akik belépnek a víg terembe. Halott, reménytelen szerelmük hatására megfagy a levegő. Érzéseik kihatnak minden emberre.
Ady és Léda szerelme már a kezdetekkor halálra volt ítélve, ez a vers alapján is érzékelhető. Nem volt jövőjük, de az Ady-versekben szerelmük örök.

"Mi táncba kezdünk és sírva, dideregve
Rebbennek szét a boldog mátka-párok."

Címkék: ady, magyar irodalom